Szerző: Gázsik László

  • 2021. november 12.
    "November 5-én, pénteken színházi programja volt az Szeged 3-as csoportnak. A Szegedi Nemzeti Színházban néztük meg a „A padlás” című…
  • 2021. november 12.
    "Az Alapítvány Alumni szervezete hónapokkal ezelőtt egy kerekasztal beszélgetésre invitálta dr. Csányi Sándort, aki nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat. November 11-én…
  • 2021. november 10.
    November 5-én a rendhagyó matematika óránk után került sor a már-már szokássá vált heti ötös érdemjegyek beváltására. Egy-egy kanál homokot…
  • 2021. november 8.
    A televíziós sorozatok  fontos részét képezik a XXI. század tömegkultúrájának, soha ennyi sorozat nem volt elérhető és nem is készült…
  • 2021. október 31.
    Közös mozizáson vett részt Kaposvár 1-es csoport az őszi szünetben. A csoport választása a Dűne című filmre esett, amely Frank…
  • 2021. október 29.
    "Egy nem mindennapi kiállításon, a III. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennáléján jártunk október 29-én, pénteken, ahol Alapítványunk egyik mentora Szövényi Barnabás…
  • 2021. október 27.
    "A Szentesi Közösségi Házban kezdte meg az őszi szünet első napját a 2-es csoport néhány tagja. A délutánt az estére…
  • 2021. október 27.
    A Kaposvári Közösségi Ház 1-es csoportjának mozgalmasan telt a kedd délelőttje, hiszen a fiatalok, mentoruk közreműködésével, megakadályoztak egy atomkatasztrófát és…
  • 2021. október 24.
  • 2021. október 18.
    Az össz-művészeti tábor animáció szekciójának tagjai pályáztak a XX. Lakiteleki Filmszemlére, melynek előzsűrizése október 13-án ért véget. A Filmszemlére hazai…