Szerző: Gázsik László

  • 2016. december 3.
    Itt a december! Advent elején a Pécs 2-es csoport általános iskolás tagjai egy édes élmény részesei lehettek (december 03.).
  • 2016. december 3.
    December 03-án a nyelvi teszt megírása és a fejlesztő órák mellett nekünk szülőknek is programunk volt a nagybajomi Közösségi Házban.
  • 2016. december 3.
    Nagyon örülünk, hogy használhatjuk idén ismét a LEGO robotot, így az első találkozónkra december 3-án sor is került. Az első…
  • 2016. december 3.
    Szülői értekezletet tartott a Kaposvár 3-as csoportja.
  • 2016. december 2.
    A mai napon (december 01.) ismét ráhangolódhattunk a rádiózásra, hiszen újra élő adásba kerülhettünk Szegedről.
  • 2016. november 30.
    Szeretettel várunk!
  • 2016. november 30.
    Az E-ON Hungária Zrt. az Önkéntes Központ Alapítvány közreműködésével pályázatot hirdetett magyarországi civil szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás…
  • 2016. november 29.
    Kiskamaszokat nevelve tudjuk, hogy nem egyszerű a közös nyelv megtalálása, szót érteni gyermekeinkkel, vagy az ő szemszögükből nézve, kamaszként megértetni…
  • 2016. november 28.
    Novemberben két alkalommal a szegedi és a kaposvári csoportok fotósai Budapestre látogattak el, a Frame4 Stúdióba, ahol fotós képzésben vettek…
  • 2016. november 28.
    A Baranya Megyei Közgyűlés „Baranya megye díszpolgára” kitüntető címet adományozta Dr. Csányi Sándornak.