Augsburg 2026

Képek a galériában!

„Hosszú előkészületek és izgatott várakozás után a mohácsi és kaposvári közösségi ház 8. osztályos tanulói, valamint a német nyelvi verseny legeredményesebb résztvevői kiutazhattak egy egyhetes nyelvi és kulturális programra, Augsburgba.

Az utazás már önmagában is különleges élmény volt. A legtöbb gyermek most ült először repülőgépen, így a felszállás előtt érezhető volt egy kis izgalom a levegőben, sőt néhányan egy kicsit tartottak is az ismeretlentől. A kezdeti félelmet azonban hamar felváltotta a kíváncsiság és a lelkesedés, amihez hozzájárult egy kicsit a fellegekben elfogyasztott csokoládé. Jó volt látni, ahogy az élmények már az utazás első óráiban közösséggé formálják a csapatot.

Augsburgba érkezve szívélyes fogadtatásban volt részünk. A családok már izgatottan várták a gyerekeket, akik a hét során náluk fognak megszállni. A hangulat hamar feloldódott: néhány kedves szó, mosoly és bemutatkozás után mindenki elindult új, ideiglenes otthonába, mely a következő napokban nemcsak szállás, hanem egy valódi nyelvi és kulturális élménnyé válik számukra.

Németországi kalandunk során ellátogatunk az augsburgi Fuggerei-ba, amely egy 16. században alapított jótékonysági lakónegyed. Emellett színes programokkal is készülünk: kipróbáljuk a bowlingot, valamint csónakázunk a “kis Itália” ként is emlegetett Oblatterwall-nál. Szerdán felfedezzük az Allianz Arénát, amely Európa egyik legismertebb futballstadionja. A hétvége folyamán pedig átutazunk a Legolandba, ahol több mint 60 millió LEGO kockából épített látványosság és attrakció várja az odalátogatókat. A délelőttöket pedig a nyelviskolában fogják tölteni a táborozók, ahol változatos, tematikus foglalkozásokon fejlesztik a némettudásukat.

Izgalmas hét veszi kezdetét, mely során biztosan sok élménnyel, új barátságokkal és rengeteg nyelvi tapasztalattal gazdagodnak a gyerekek.”

Balog Teréz, Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságinformatika Bsc, Beke Panna, KRE GESZK Rekreáció és Életmód szak – Mohács 1

Első nap:
„Felkeltünk kb. 7:30-kor és egy gyors reggeli után már indultunk is az első napunkra. Sokan busszal vagy villamossal mentek, de volt, akit kocsival hozott be a vendéglátó család egyik tagja. Mi busszal érkeztünk, izgalmas volt egy ekkora városban egyedül. Megismertük a némettanárunkat, és pár szóban bemutatkoztunk egymásnak. Nagyon kedves, vicces és okos volt. Az órán tesztet írtunk és feladatokat oldottunk meg, közben pedig jobban megismerkedtünk a tanárral. A legviccesebb az volt, hogy a tanárnak, aki egyáltalán nem tud magyarul, mi magyar szavakat meg nyelvtörőket tanítottunk.
A nagy hőség sem szegte kedvünket, ebéd után elsétáltunk a főtérre, ahol Nyári Lali kis-mentor bemutatott a városban egy-két nevezetes épületet. Megnéztük például a hatalmas Augustus szökőkutat, ami tök jól nézett ki. Aztán elmentünk a Fuggereibe is! Ez egy nagyon érdekes hely, mert ez a világ legrégebbi szociális lakótelepe. Lalitól megtudtuk, hogy a lakbér ott még mindig csak kábé egy euró egy egész évre! Cserébe viszont a lakóknak naponta háromszor imádkozniuk kell az alapító családért.
Utána elmentünk fagyizni, majd haza kellett menni a vendéglátó családokhoz. Később délután viszont még a fogadócsaládok engedélyével is találkoztunk a városban, és elmentünk együtt vásárolni.”

Perjési Junior, Torma Krisztián – Mohács 1

2. nap:

A mai nap is nagyon jó hangulatban telt! Az óra egyik felében német tabut játszottunk, a másik felében pedig egy tök jó feladatot kaptunk, amit kint a városban kellett megoldani. Az volt a küldetés, hogy 5 híres nevezetességet vagy helyet be kellett mutatnunk, és beszélnünk kellett róluk videón. Miután megcsináltuk ezeket a videókat, visszamentünk az iskolába, és megmutattuk őket a tanárnak. Suli után elmentünk bowlingozni. A játék is nagyon jó hangulatban telt, irtó sokat nevettünk! Az én csapatomban nekem és Dorkának pont döntetlen lett az eredményünk, mindketten 85 ponttal zártunk. A bowlingozás után visszamentünk Augsburgba, és mindenki mehetett haza a vendéglátó családokhoz. Mi otthon egy kicsit pihentünk, utána pedig kimentünk a városba a tesómékkal. Vásárolgattunk, de közben kicsit megeredt az eső. Végül 21:30-ra mi is hazaértünk. A mai napot is szuper hangulatban, és rengeteg jó élménnyel zártuk le.

Cseke Nikolett – Mohács 1

3. nap:

A szerdai napot a megszokott tervekkel kezdtük. Reggel 9-től délig tanórák voltak, amiken a mai naptól egy új tanárral vettünk részt. A tanórák után egy gyors döner, majd utána indultunk busszal Münchenbe az Allianz Arénába. Másfél óra utazás után megérkeztünk a bajor fővárosába, ahol sajnos elkapott minket az eső, de az utána tapasztalt dolgok kárpótoltak. Én először még nem tudtam felfogni, hogy világklasszis játékosoknak a foci klubjánál vagyunk, ahol ők is hétről-hétre voltak és vannak. A látvány hihetetlen volt, de a tudat hogy egy Bundesligában szereplő klubnak a stadionjában voltunk, elképesztő volt. Az érzelmek száguldoztak körbe-körbe, kicsit el is érzékenyültem, de örömömben. A legjobban talán az tetszett, amikor a csapat cserepadjára rá tudtunk ülni és már magam elé tudtam képzelni egy meccs szituációt. Teljesen átszellemültem, mintha egy másik világban lettem volna. És a másik pedig az amikor a kivonuló folyosónál álltunk és megszólalt a Bajnokok Ligája himnusz. Majd elmentünk a múzeumnak annak a felébe, ahol a trófeák voltak, amellett pedig egy mini műfüves focipálya volt ahol focizhattunk. A shopban pedig vártak a drága, de érdekesnél érdekesebb szuvenír termékek. Pl.: mez, labda, toll stb. Majd sajnos búcsút kellett vegyünk az Arénátől, de a bent tapasztalt emlékek mindig megmaradnak.

Cseke Szilveszter – Mohács 1

4. nap:

A mai napot a többihez hasonlóan az iskolában kezdtük. A nyelvórákon ezúttal egyszerűbb, pihentetőbb feladatokat oldottunk meg. Tanítás után megebédeltünk, majd kaptunk egy kis szabadidőt Augsburg történelmi főterén. Innen haladtunk tovább a hajdani várfalhoz, ahol négyes csoportokban evezős csónakokba szálltunk, hogy körbehajózzuk az egykori vizesárkot. Egy órán át fedeztük fel a gyönyörű környéket, ahol a természet és a történelmi szépség egyszerre volt jelen. A csónakázás után egymás társaságában élveztük még a vízpartot, majd együtt visszatértünk a központba. Innen mindenki maga döntötte el, hogy hazasiet a családhoz, vagy még eltölt egy kis időt a városban. A mai lazább program ellenére a nap nagyon tartalmas volt, amiből mindenki tudott tanulni, vagy új élményekkel gazdagodni.

Nyári Lajos – Pécs 2, Kohári Bánk – Szeged 3

5. nap:

Utolsó tanítási napunk is elérkezett. Nagyon jó fej tanárokat ismertünk meg, nagyon érdekes volt anyanyelvi tanárokkal tanulni. Megkaptuk a diplománkat és a délutánra egy lazább program következett. Először Nyári Lali tartott egy rövid előadást a Székesegyháznál, majd szabad foglalkozásként plázáztunk egyet. Volt, aki az otthoniakat, volt olyan is, aki saját magát lepte meg. A rövid nap nem véletlen, hiszen holnap egy egész napot töltünk majd el a Legolandbe.

Torma Krisztián – Mohács 1

6. nap:

Ma Grünzburgban, a LEGOLAND-ben jártunk. Már nagyon vártuk ezt a kirándulást, és egyáltalán nem kellett csalódnunk. Reggel fél kilenckor találkoztunk, majd vonattal indultunk. A vonatút egy órán át tartott. Az utazás jó hangulatban telt, mindenki izgatottan várta, hogy megérkezzünk a vidámparkba.

Amikor megérkeztünk, rengeteg érdekes látnivaló és izgalmas játék várt minket. Kipróbáltunk több hullámvasutat és más vidámparki attrakciót is. Annyira megtetszett nekünk az egyik hullámvasút, hogy többször is felültünk rá. Nagyon élveztük a száguldást és az izgalmas kanyarokat. Különösen tetszettek a LEGO-kockákból épített hatalmas épületek, amelyek nagyon látványosak voltak és jól tükrözték a valóságot. Sok fényképet készítettünk, hogy megőrizzük az emlékeket.

A nap folyamán közösen ebédeltünk a LEGOLAND egyik pizzériájában. Jó hangulatban telt az ebéd, és közben megbeszéltük a délelőtti élményeinket. Ezután folytattuk a park felfedezését és újabb játékokat próbáltunk ki.

Az időjárás is kedvezett nekünk, így egész nap kellemesen tudtunk szórakozni. Nagyon jól éreztük magunkat, sok élménnyel gazdagodtunk, és örülünk, hogy ellátogathattunk ide, hiszen sokunknak ez volt az első vidámparki emléke. Ez a nap biztosan sokáig emlékezetes marad számunkra. Ezt az élményt szeretnénk megköszönni, mivel az Alapítvány nélkül nem tudtunk volna ide legtöbben eljutni.

Süle Boróka Eszter – Szentes 2

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…