„Britangolás”

Alig hisszük el, hogy a legutóbbi bejelentkezésünk óta tíz nap telt el. Tíz gyönyörű, élményteli „britangolás” Brightonban. A délelőttök az elmúlt évekhez hasonlóan a tanítással teltek Érdekesnek és rendkívül hasznosnak gondoljuk, hogy lehetőségünk volt arra (az eddigi gyakorlattól eltérően), hogy az angol tanítási órákon is részt vegyünk. Megtapasztalhattuk hogyan tanulnak a velünk egyidősek a suliban. A vendéglátó diákok segítőkészek voltak, a feladatokat nem éreztük tehernek. A beszélgetés könnyedén ment, sokat megtudhattunk egymásról. Délutánok sem teltek unalmasan! A nyelviskola is nyújtott programokat, és a mentorainkkal közösen megtervezett kirándulásokon érezhettük jól magunkat. Az első héten még mindig sok meglepetéssel szolgált Brighton, olyan helyeket fedeztünk fel, amit az eddigiekben nem. A Royal Pavilon kertjében az emberek színes kavalkádja: az utcazenészektől a babájukra vigyázó kismamákig. A királyi palota az angol város legnevezetesebb látványossága. A Marina hangulatos élményközpontjában bowlingoztunk, a Booth Természettudományi Múzeumban sok madárnevet tanultunk meg, olyanokét is, amelyeknek létezéséről sem mindenki tudott. A sport sem maradt ki az életünkből: az iskola sportcsarnokában gyorsan verbuválódtak a nemzetközi csapatok és óriási foci derbi volt. Kiss János – Andalics Enikő

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Természetvédők a Zselicben

A Fauna és Flóra Alapítvány és a Csányi Alapítvány közös szervezésben természetvédelmi…

Csíksomlyói idegen nyelvi és alkotótábor 2026

A tábori héten készült képek a Galériában megtekinthetőek! 2026. július 20-án vette…

OTP Fáy Sikertábor – Balatonszemes

Az érkezés napja: "Délután 3 órára érkeztünk meg Balatonszemesre, a tábor helyszínére,…

Veszprémi Gondolkodásfejlesztő tábor

Július 19. volt az a nap, amikor kezdetét vette a pécsi 3-as…

Gyógyszerész lettem

Az elmúlt 5 év kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen július 2-án gyógyszerészdoktorrá…

Diplomát szereztem!

"Július 2-án vehettem át pszichológia alapszakos diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen. Bár ez…

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Mohács 500 bemutató a Honismereti Szövetség rendezvényén

Galéria A mai napon a Honismereti Szövetség által szervezett bemutatón vettünk részt,…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…