Az utolsó állomás
Guillherme Borges AIESEC önkéntes Brazíliából.
Negyvenedik nap – március 12. – Búcsúzom
Harminckilencedik nap – március 11.
Az utolsó nap a 6 hét végén, korai keléssel, hogy elutazzunk Mohácsra az alapítványi focimeccsre. Reggel az indulás előtt az egyik lány, Evelin jött oda hozzám és búcsúzott el egy nagy öleléssel. Nagyon köszönöm! Az utolsó nap mégsem volt annyira boldog, mint amennyire a tegnap, és nem a foci miatt, hanem, hogy most tényleg végérvényesen búcsút kellett intenem a gyerekeknek és mentoroknak, akik az elmúlt hat héten vendéglátóim és barátaim voltak a három Közösségi Házban. A meccsről is ejtve néhány szót, sajnos elveszítettük mindhárom játszmánkat és a játék első pillanatában sikerült kificamítani a bokámat, mindazonáltal a csapatunk egyre jobban és jobban játszott. Biztos vagyok benne, hogy mindenki sokat fog még fejlődni a következő mérkőzésig! Ebéd közben ürességet éreztem, mert tudtam, hogy ez az utolsó alkalom, amit itt töltök a gyerekekkel. Elköszöntünk mindenkitől és visszaindultunk Szegedre. Hamarosan a vonat indulását fogom várni, hogy az utolsó napokat kiélvezzem Európában, mielőtt visszamennék Brazíliába. Köszönet a Csányi Alapítványnak mindenért, amit értem tett. Köszönet Jászberénynek, Pécsnek és Szegednek (és persze Mohácsnak is, akik háromszor is vendégül láttak ez idő alatt). Visszalátogatok ide, amint csak tudok!
Harmincnyolcadik nap – március 10.
A mai nap volt az utolsó a szegedi iskolában. Mint mindig, a búcsú napja nem könnyű számomra. Délelőtt két órát tartottam az iskolában, amik remekül sikerültek, később pedig interjút készítettek velem a délután folyamán. Távozás előtt a tanárok egy kis ajándékkal kedveskedtek cserébe az együtt töltött órákért. Nagyon jó volt ez a pillanat! És természetesen a modern világ nyújtotta lehetőségekkel élve, a kapcsolattartást is meg tudjuk oldani a jövőben. Egy gyors látogatás a Közösségi Házban, majd ebéd és utána megejtettük az interjút a diákokkal, ami szintén nagyon jól sikerült és nagyon élveztem is. Ezután a Közösségi Házban készültem fel a délutáni órára és a gyerekekkel is tudtam még egy kicsit focizni az utolsó óra előtt a csoporttal, ami egyben az utolsó alapítványi órám is volt. Meg kell, hogy mondjam, minden perc, amit itt töltöttem, megérte.
Harminchetedik nap – március 9.
A mai nap a koránkelés napja volt, hogy a havi budapesti mentori értekezletre időben érkezzünk. Nagyon jó érzés volt újra találkozni a mohácsi, jászberényi és pécsi kollégákkal, akikkel – a szegedi mentorokkal egyetemben – a legtöbb időt töltöttem. Érkezés után a belvárosba vittek el, ahol az AIESEC magyarországi képviselőjével találkoztam. Szuper volt! Nagyon hiányzott, hogy a szervezetem egyik tagjával ismét találkozhassak és beszélgethessünk. Kávézás után a várost fedeztük fel és nem csak új helyeket fedeztem fel, hanem egy új barátságra is szert tettem. Később feltérképeztem a környéket és egy helyi piacra is elkeveredtem, amit valószínűleg sose fogok megtudni, hogy mi is volt. Kora délután visszamentem az Alapítvány központjába, ahol még nem ért véget a megbeszélés. Pár percnyi várakozás után azonban már indultunk is vissza Szegedre. Különös érzés, hogy az utolsó pár napomat töltöm itt Magyarországon. Kezdek egy kicsit nosztalgikus lenni.
Hamrminchatodik nap – március 8.
A mai reggel nyugalmasabb volt, mert egészen későn kezdődtek az órák az iskolában, egészen 10 óráig pihenhettem. Ma három órát tartottam és abban a szerencsében lehetett részem, hogy találkozhattam az iskola egyik nővérével, aki ismerte a városomat a katolikus iskolák hálózatának köszönhetően. Mindketten örültünk, hogy a világ két ilyen távoli pontja között is milyen rövid lehet a távolság. A legnagyobb kihívás a mai napon az egyik osztály volt, ahol összesen 3 tanuló volt. Kezdetben nem volt egyszerű motiválni őket, de folyamatosan nyíltak meg és jó érzéssel töltött el, hogy az órák végére már folyékonyan tudtunk beszélgetni. Ez egy igazán emlékezetes pillanat volt számomra. A nap második részét sajnos nem tudtam a csoportokkal tölteni, mert egy online interjún vettem részt, amin a brazil AIESEC csoport vezetőségét pályáztam meg. Mindezeket egybevetve nagyon izgalmas volt a napom.
Harmincötödik nap – március 7.
Ma reggel négy órát tartottam meg az iskolában. Kettőn én voltam csak a gyerekekkel, tanári felügyelet nélkül, csak én és a gyerekek és jó páran a gyerekek közül a legaktívabbak voltak az itt töltött 5 hetem alatt. Habár megterhelő, de mégis nagyon építő jellegű minden nap más és más témából felkészülni, újabb és újabb tudást és kulturális ismereteket átadni. Délután az Alapítványnál volt órám a 3-as csoporttal és fantasztikusra sikeredett! Először féltem egy kicsit mivel korábban már találkoztam ezekkel a gyerekekkel és nagyon szégyenlősek voltak velem szemben, de az órán nagyon kommunikatívak és érdeklődők voltak. Óra után még maradt egy kis időnk focizni, kár, hogy nem lesz több órám ezzel a csoporttal már.
Harmincnegyedik nap – március 6.
Ez a hét nagyon jól kezdődött. Először, reggel négy angolórát tartottam és ez alkalommal minden osztályban más-más témában. Egy kicsit kihívás elé állított a feladat, hiszen nem olyan könnyű olyan témákról beszélni, amiben nem profi az ember. Ebéd után az egyes csoport gyerekeivel mentem el focizni, ami nagyon jól sikerült meccs volt. A játék sokkal pörgősebb volt, mint azt gondoltam volna és nagyon jól éreztem magam a pályán. Az alapítványi focisták nagyon jól játszanak, jobban, mint gondoltam volna. Focimeccs után a kettes csoporttal mentünk el a városi könyvtárba és az egyik „tolmácsommal” nagyon sokat beszélgettünk a magyar irodalomról, többek között Arany Jánosról – ha jól emlékszem a névre. A látogatás rövid, de annál intenzívebb volt és a gyerekek nagyon sokat segítettek, hogy jobban megértsem a kiállítás lényegét. Vacsora után visszatértem a Közösségi Házba egy ismét aktív nap után. Nagyon gyorsan telik itt az idő!
Harmincharmadik nap – március 5.
A mai nap egyfajta „kikapcsolódós szabadnap” volt a Közösségi Ház tagjaival. Reggel, ébredés után elmentünk a gyerekekért, hogy utána együtt menjünk el bowlingozni. A négy pályából hármon mi játszottunk, így megmaradt a játék versenyszelleme és láthatólag mindenki élvezte a játékot (eltekintve a vasárnap reggeli fáradságtól). A játék után elmentünk bevásárolni az utolsó hétre, majd visszatértünk a Közösségi Házba. Délután az idősebb csoport gyerekeivel találkoztam a plázánál, hogy moziba menjünk és közösen nézzük meg a T2 Trainspotting című filmet. Be kell vallanom, nem volt könnyű koncentrálni a filmre, miközben a magyar felirat folyamatosan elvonta a figyelmemet. Mozi után pedig volt egy kis időm, hogy a másnapi órákra felkészüljek, hiszen a tanárokkal átbeszéltük, ki milyen formában mutatja be az országát.
Harminckettedik nap – március 4.
Egy merőben másfajta szombat! A délelőtt folyamán volt egy kis időm tanulni és bemutatókat készíteni, majd a gyerekekkel együtt ebédeltünk meg a Közösségi Házban az órák végeztével pedig a kettes csoporttal mentünk el a zákányszéki madárrezervátumba. Először azt gondoltam, hogy egy hétköznapi látogatás lesz de az itt bemutatott állatok nagyon különböztek azoktól, amikre számítottam és ez felkeltette az érdeklődésemet, mivel ezelőtt még egyik fajta madarat sem láttam (de még csak nem is hallottam róluk). Rengeteg képet készítettünk és nagyon jól telt a közös idő. Ez a kirándulás jó alkalmat nyújtott arra, hogy azokhoz a gyerekekhez is közelebb kerüljek, akikkel eddig nem volt alkalmam beszélgetni vagy mert zárkózottak voltak. Nagyon nyitottak voltak és nagyon jól éreztem magam a társaságukban. Este értünk vissza a Közösségi Házba, és azon gondolkodtam, hogy felfedezem az esti várost, de rendes brazilként inkább a foci mellett döntöttem, hogy a távolból is, de szurkoljak a csapatomnak.
Harmincegyedik nap – március 3.
Ismét egy aktív nap! Délelőtt ismét órákat tartottam a közeli gimnáziumban majd egy kis pihenő és ebédszünet után ismét nekiláttam a prezentációimat elkészíteni a következő órákra. Ismét megkértek az iskola tanárai, hogy mivel készüljek, milyen aspektusból mutassam be Brazíliát. Az iskolában teljesen úgy éreztem magam, mintha a régi saját iskolámban lennék ismét tanuló. A volt katolikus általános iskolám hangulatát idézték vissza az itt töltött órák. Órák után visszajöttem a Közösségi Házba, ahol egy órám volt, hogy a legkisebb csapattal focizzak egy órát, majd az idősebb csoportoknak tartottam egy interaktív órát, ahol mindenki egyszerre volt diák és tanár is. Észre sem vettük úgy elrepült a három óra, amely során nem is jutott idő minden témára, így a gyerekek kérésére jövő pénteken folytatjuk a beszélgetést. Számomra nagyon szuper volt ez a nap! Remélem a gyerekeknek is. És végül de nem utolsó sorban, ma is egész nap sütött a nap a Napfény városában.
Harmincadik nap – Március 2.
A mai nap teljes nap volt! Három órán vettem részt, illetve tartottam azt egyik középiskolában és itt a Közösségi Házban. A napot a Karolina gimnáziumban kezdtem, ahol a tanárok kérésére a brazil oktatási rendszerről tartottam meg az órámat. Az órán alkalmunk nyílt összehasonlítani a két ország oktatását, mindenki elmondhatta a véleményét és a meglátásait, ami igazán eredményessé tette az órát. Órák után visszajöttem a Közösségi Házba, ahol egy újabb csoporttal találkozhattam a természetbúvár foglalkozás keretein belül. A hármas csoport órája nagyon gyakorlat központú volt, ami nagyon tetszett és egy kicsit féltékeny is lettem, mert nálunk Brazíliában nincsenek ilyen gyakorlatorientált foglalkozások. Óra után pedig elsétáltunk a gyerekekkel és a mentorokkal a Boszorkány-szigetre majd egy rövid focimeccset is lejátszottunk, mielőtt a gyerekek hazamentek volna. Az estét a holnapi órákra való felkészüléssel töltöttem. A szegedi élmény nagyon jól kezdődött.
Huszonkilencedik nap – Március 1.
Két heti pécsi tartózkodásom után megérkeztem az utolsó állomásomra, Szegedre. A délelőttöm nagy részét buszon töltöttem és kora délután negyed kettőkor érkeztem meg a napfény városába (ahol persze szakadó eső várt). Érkezés után elmentünk ebédelni, majd bevásárolni a két hétre szükséges dolgokat. Ezután mentünk be a Közösségi Házba, ahol megbeszéltük a heti programokat és hogy miben tudok az itteni gyerekek segítségére lenni. Négy óra körül érkeztem meg az egyes csoport tagjai, akikkel városnéző túrára mentünk el, immár napsütésben. Megnéztük a leghíresebb épületeket, a Dómot, a Tiszát majd együtt megvacsoráztunk a csoporttal. Este a másnapi óráimra készültem mert kérésként kaptam, hogy Brazília oktatási rendszerét is mutassam be a tanulóknak. Igencsak izgatott vagyok az új hely és az új kihívások miatt. Eddig minden nagyon jól alakult, a Mentorok is kedvesek és támogatóak.
Huszonnyolcadik nap- február 28.
Eljött az utolsó nap és vele emlékek és érzések robbannak fel a fejemben. Csodás napom volt, elmentem a gyerekekkel és Patrikkal Mohácsra a Busójárásra megnézni a fesztivál utolsó napi programját. Jó időt töltöttünk a gyerekekkel és felejthetetlen élményeket szerezem. Csodás kulturális élmény volt. Ezután visszajöttem a közösségi házba és összepakoltam a csomagomat. Eddig az egész utam csodálatos volt minden városban, amit meglátogattam. Szeged vár rám, már alig várom.
Huszonhetedik nap- február 27.
Ma Budapesten ébredtem. Tegnap érkeztem Londonból és a brazil barátaimnál aludtam. Az Alapítvány sokat segített addig is, amíg nem voltam Pécsen, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Megérkeztem Pécsre, Edina (az én csodálatos mentorom) várt rám és elmentünk a fiúkkal a TV toronyba. Habár felhős volt az ég a kilátás kiváló volt. Egyik oldalon zöld mezők a másik oldalon számomra még ismeretlen tájak. Ez egy elgondolkodtató időszak volt számomra. Visszamentem a Közösségi Házba és készített egy interjút velem. Nehezen ment, mert nagyon zavarban vagyok, ha hang vagy képfelvételt készítenek rólam. Ezután elmentem sétálni és az estét munkával töltöttem. Holnap Busójárás, és azt követően irány Szeged!
Huszonhatodik nap – február 24.
Ma elmentem fodrászhoz külföldön először. Tartottam tőle, de nagyon jó lett. Amikor visszaérkeztem a Közösségi Házba nagy meglepetés várt rám, a mentorok és a gyerekek megleptek ajándékokkal, ami nagyon megható volt. Hiányozni fognak. Ezután elmentünk kávézni a Király utcában egy különleges helyre, ahol a világ minden tájáról voltak kávék Ezután a Közösségi Házban láthattam, ahogy különböző Közösségi Házak fiataljai a Kamarazenekar tagjaként hogyan gyakorolnak teljes egyetértésben. Az estét egy nagy pizzázással zártam és és elkezdtem pakolni, mert a szabad hétvégémet Londonban töltöm.
Huszonötödik nap- február 23.
Reggel elmentem a mentorokkal a Vasarely Múzeumba. Nem volt elképzelésem, hogy mit fogok látni, de teljesen lenyűgözött. Néhány teremben el is „szédültem”, fantasztikus a látvány. Ezután elmentem ebédelni a mentorokkal és kipróbáltam egy új levest is: a gulyást. Finom volt mondhatom! Délután Edinával ellátogattuk egy fociedzésre, ahol én is játszhattam a gyerekekkel. Nagyon vicces itt brazilnak lenni, mert mindenki úgy néz rám mintha Neymar vagy Ronaldo lennék. Jó volt az edzés csak egy kicsit hideg volt. Ezután visszajöttem a Közösségi Házba és rájöttem, hogy már csak két hetem van itt Magyarországon.
Huszonnegyedik nap – február 22.
Ma délelőtt találkoztam a legbeszédesebb angol csoporttal, akikkel Magyarországon együtt voltam. Nem emlékszem pontosan hány évesek voltak, kb. 12 lehettek, nagyon tehetségesek és aktívak voltak. Csodálatos kezdése volt ez a napnak. Ebéd után visszaértem a Közösségi Házba és felkészültem az 5 órakor kezdődő állásinterjúmra. Az AIESEC-nél pályáztam meg egy fontosabb munkakört. Az interjú után elmentem az Eozin nevű pub-ba az angoltanárokkal és pár diákkal megnézni a bajnokok ligája meccsét a Porto és a Juventus között. Megkóstoltam a Pécsi Sört is! Átélhettem a magyar életérzést, focimeccs a pub-ban. Kitűnően éreztem magam, mindenki nagyon figyelmes volt. Jó móka volt.
Huszonharmadik nap – február 21.
Ma délelőtt szabad voltam. Délután Bibivel elmentem az egyetemre és részt vettem egy angol órán. Teljesen más volt, mint Brazíliában és a tanár is nagyon érdeklődő volt, hogy egy külföldi diák vesz részt az órán. Ezután Bibi sokat mesélt a városról és a magyar emberekről és gondolkodásmódjukról. A Magyarok tényleg imádják a focit. Ma megnéztem 2 meccset velük és holnap este pedig kimozdulunk és megnézünk egy meccset egy pub-ban többed magammal. Ez lesz az első alkalom, hogy kimozdulok este Magyarországon.
Huszonkettedik nap – február 20.Nem aludtam sokat mivel későig dolgoztam a pályázatomon. Délelőtt két csoportban voltam egy 14 és egy 17 évesben. Nagyon különbözött a két csoport, de mint mindig most is nagyon szórakoztató és mókás volt. Délután bevásároltunk számomra a hétre és utána pihentem mivel nagyon fáradt voltam. Átdolgoztam kicsit a prezentációimat és felkészültem a holnapra.
Huszonegyedik nap – február 19. Ma van három hete, hogy megérkeztem Magyarországra és bár ez szabadnap számomra ez jó nap az elmélkedésre. Eddig 3 hét, 5 város, 2 vár, 1 focimeccs, 1 kézimeccs 1 kosármeccs, 40+ részvétel órákon, 340+ diák, +70 Facebook barát, sok gyönyörű és érdekes helyszín. Örülök, hogy részese lehettem ennek és mindig nagy szeretettel fogok erre visszaemlékezni. Köszönöm mindenkinek. Most vasárnap elkészítem a pályázati anyagomat a Brazil AIESEC vezetőségének, ahol szeretném a karrieremet folytatni. Önéletrajzot és kérdőíveket kell kitöltenem. Így pont erre a szabadnapra van szükségem.
Huszadik nap – február 18.Ez a szombat nagyon fontos volt nekem, mert ez volt az a pillanat, amikor elgondolkodtam a tapasztalataimon és megosztottam azt, hogy miben is fejlődtem ittlétem alatt. Két csoportban tartottam órát, délelőtt a 11 évesekkel (Pécs 1), akik a kvízjátékomban eddig a legjobban szerepeltek és délután pedig a 14 évesekkel (Pécs 3). Elmentünk velük városnézésre és ennek a városnak további értékeivel ismerkedtem meg. A nap hátralévő részében végre jutott időm arra, hogy a brazil munkáimat elvégezzem. Jó hétvége volt.
Tizenkilencedik nap – február 17.
Ma reggel szabad voltam így volt lehetőségem találkozni Robinnal, egy amerikai lánnyal, aki szintén önkéntes itt egy másik szervezetnél. Megismertük egymást és együtt ebédeltünk. Megmutatott pár érdekes helyet a városban és utána visszajöttem a Közösségi Házba. Délután elmentem az egyetemre a csányis fiúkkal, akiktől megtudtam, hogy ez az ország legrégebbi egyeteme és a 28. a világon. Több helyet megnéztünk a kapmusz környékén és feltűnt, hogy mennyivel modernebb a pécsi egyetem. Nálunk a legrégebbi egyetem le van pusztulva kívül-belül. Ezután megnéztük a Tudásközpontot és a Zsolnay negyedet és végül felmentünk egy kilátóra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Pécsre és a környező vidékre. Nagyon érdekes nap volt ez számomra. Mérhetetlenül hálás vagyok … e nélkül az utazás nélkül soha nem láttam volna ezeket a helyeket és nem éltem volna át ezeket az élményeket Magyarországon.
Tizennyolcadik nap- február 16.
Ma az első órám kb. 12:50 kor kezdődött egy nagy csapat gyerekkel, akik fantasztikusak voltak. Nagy meglepetéssel vártak rám. Egy kisfiúval találkoztam, aki tud portugálul. Édesanyja Brazíliából való és most itt és magyar apukájával együtt. Óriási meglepetés volt számomra ez, és a fiú még angolul is beszél. Csodálatos egy angolóra volt. Délután Dóra elvitt a főiskolájára és megmutatott sok érdekes részt. Beszélgettünk az egyetemeink és oktatási rendszereink különbségeiről és végül sok mélyen futó társadalmi problémáról. Hazafelé kicsit jobban felfedeztem a várost és elmentem vásárolni az Árkádba is. Mire este 6-ra visszaérkeztem a Közösségi Házba már nagyon hideg lett. Hozzá kell szoknom a télhez.
Tizenhetedik nap – február 15.
Ma reggel volt időm összerendezni a dolgaimat. Délután találkoztam a P3-as csapat tehetséges fiataljaival. Csak 14 évesek voltak, de jól beszéltek. Jót beszélgettünk és sok közös dolgokat találtunk egymásban. A fiúk ebben a csoportban a legbeszédesebbek mindenki közül. Ezután Patrikkal együtt felsőfokú vizsgaszituációt gyakoroltunk a tanárral és sok mindent megtudtam a nyelvi követelményekről és az egyetemi felvételiről. Egyre jobban felfedezem, hogy mennyire különbözik a két ország. Végül megkaptam a következő napi teendőimet, és már alig várom, hogy mit hoz a holnap.
Tizenhatodik nap – február 14.
Ma egész nap dolgoztam. Délelőtt a mentorokkal voltam egy iskolában ahol négy angol órán vettem részt különböző korú diákokkal. Az órák nagyon királyak voltak. A 11 évesekkel egy kvízt töltettem ki, amiben nagyon lelkesen vettek részt. A többi órán megtartottam a szokásos prezentációmat magamról, országomról és szülővárosomról. Utána beszélgettünk ezekről. Nagyon segítőkészek voltak a tanárok is. Délután részt vettem a Közösségi Házban egy angol órán a 2-es csoportban. Ők is 11 évesek. Imádtam! Mindenki nagyon érdeklődő volt és meg akart többet tudni az „idegenről”. Jó látni a különbségeket a két ország nyelvórái és életstílusa között. Óra után elmentem Tamással, az angoltanárral egy felnőtt csoportjához ahol úgy tettem mintha én egy új magyar diák lennék a csoportban. Sajnos hamar lehullott az álca. De pár embert sikerült megtréfálnunk. Ezután meséltem nekik magamról és az országomról. Remélem élvezték. Szóval ez egy nagyon fullos nap volt, de igazán élvezem. Tudják, hogy számíthatnak rám bármikor.
Tizenötödik nap – február 13.Első napom Pécsen. Szabadnapon volt, pont jó arra, hogy aklimatizálódjak Pécshez. Ami elsőre feltűnt az Pécs és Jászberény mérete közötti különbség. Reggel bejártuk a Közösségi Ház környékét és a mentorok megmutatták fontosabb helyeket a környéken. Vettünk ételt és megkaptam a buszjegyeimet a hétre. Délután a Közösségi Házban maradtam és a brazil projektjeimen dolgoztam. Szép az idő itt, egész nap sütött a nap. Nagyon kényelmes itt a Közösségi Házban. Már alig várom az első bevetést! Talán ez a város lesz a második nagy meglepetésem Jászberény után.
Tizennegyedik nap – február 12.Ma a változások napja volt. reggel a csomagomat rendeztem össze, jól átgondolva, hogy semmi se maradjon ki a csomagolásból. Aztán Tamással elindultam az állomásra, ahol Viki várt már bennünket. Itt érintett meg, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy látom Jászberényt. Számos csodálatos élményt viszek innen magammal. Sokat tanultam itt. Őszintén remélem, hogy én is adhattam magamból az itt élő és tanuló fiataloknak. A Pécsre vezető utamon próbáltam pár magyar szót elsajátítani újdonsült tanár nénimtől Vikitől. Bármennyire is más logikával működik mint az én anyanyelvem, a magyar nyel csodálatos! Pécsre érkezésem után egy nagyon kedves fogadtatásban volt részem és újra otthon éreztem magam a Csányi Alapítvány védő szárnyai alatt. Az elkövetkezendő két hétben új szállásomon leszek. Nagyon izgatott vagyok hogy is fog alakulni itt az életem, bizakodva várom a nagyszerű folytatást!
Tizenharmadik nap – február 11.Szabadnap, végre egy nagy pihenés a hosszú estét követően. Aztán irány az Alapítvány, ahol egy nagyon kedves meglepetéssel vártak. Egy csodálatos poló Magyarországról, csoki és kedves gondolatok papírra vetve. Megköszönték, hogy velük voltam, igazából nekem van köszönni valóm feléjük! Ennél csodálatosabb kezdést el sem tudtam volna képzelni magamnak. Nemcsak Jászberény, de az itt élő és tanuló fiatalok, mind bennem élnek tovább, ha innen elmegyek. A megható percek után focizni mentünk, ami nagy szó hiszen ez az első alkalom hogy focizok velük megérkezésem óta. Milyen kár, hogy csak most jutott rá idő. Mégis megérte! Majd irány egy kézilabda meccs, teljesen más, mint a TV-ben nézni, ahol a játékosok olyan szörnyszerűek. Csodálatos játék! Kiváló élmény volt személyesen megélni!
Tizenkettedik nap – február 10.Ma nem mentem iskolába, a mai napon Eger volt az úti cél. Egy újabb csodálatos város tele történelmi emlékekkel. Templomokat, a várat, boros pincéket látogattunk és bejártuk a várost keresztül kasul. Kezd hozzászokni a fülem a magyar beszédhez, de be kell valljam még nem értem őket. Kiváló volt a társaságom, két középiskolás lány is velem tartott és mindent köszönök Máténak és Viviennek (remélem jól írtam a neveteket!). Nagy nap után gyarapszik az ismeretem Magyarországról és az itt élő emberekről, így könnyebben értem mi miért történik. Aztán Tamásnál vacsiztunk és elmentünk a Deák Bill rock koncertre. Új élmény volt olyan koncerten lennem, ahol csak a zenét értem, de fogalmam sincs, hogy miről énekelnek. Egyszóval jó volt, bár egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy mi volt a számok tartalma.
Tizenegyedik nap – február 9.Ma Mohácsra utaztam, ahol a havi rendszeres mentori értekezlet keretén belül mindent megbeszélnek a jelenlévők. Az új Közösség Ház egyszerűen mesés. Csak elismeréssel lehet adózni az Alapítvány erőfeszítése kapcsán és az itt dolgozók munkáját látva. Lehetőségem volt megismerni a többi Közösségi Ház mentorait is. Hihetetlen milyen nyitottak, kedvesek és segítőkészek az Alapítványban dolgozó emberek. Az értekezlet alatt én Mohácsot fedeztem fel Rebekával, aki a második magyar barátom. Google fordítón keresztül beszélgettünk, ez volt a nap legviccesebb része. Megpróbálta bemutatni az itteni kultúra egy szeletét, mesélve a Busó járásról (még fel is próbálhattam egy jelmezt – szuper és mutatós darabok!!!) Hihetetlen milyen színes más országok kultúrája. A nap végén még a Brazil projektemen próbáltam dolgozni. Holnap lesz az utolsó napom Jászberényben. Hihetetlenül gyorsan repülnek a napok. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Tízedik nap – február 8.Ez a nap más volt, mint a többi. Reggel szokásos módon óráim voltak, ami felkeltette a tanulók érdeklődését. Aztán a nap közepén az angol tanár a Lehel vezér Gimnáziumból meglepett kedvességével, mert nyilvánosan megköszönte az itt töltött időt. Olyan kimondhatatlanul jól esett, olyan tiszteletre méltó tanárok vannak itt, a hivatás legjobbjai. Aztán bementem még az utolsó angol órámra és ahogy közeledett az óra vége tudatosult bennem, hogy az iskolában most jártam utoljára. Jó volt itt lenni. Aztán amikor ebédeltem, odajött hozzám egy diák, megölelt és Isten hozzádot mondott – mélyen megérintett.Délután két szuper csapattal volt órám az Alapítványban. Jó részt venni és segíteni. egy képet is kaptam az egyik 12 éves fiataltól, amit nagy becsben fogok tartani. Mindenért köszönetet kell mondanom. Nagyon fog hiányozni. Az a tény, hogy már most hiányzik azt jelenti, hogy sikerült megértenem az itt folyó munkát és a lehető legtöbbet hoztam ki belőle. Csodás élményekkel indulok tovább. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Kilencedik nap – február 7.Kezdek hozzászokni a hideghez. A +2 fok a hazámban hidegnek számít itt viszont egy meleg napot jelent! A reggelem ismét teljesen be volt táblázva, volt tesi órám aztán megkezdték a tanárok egymással a versenyfutást, hogy kinek az órájára jussak be! Szuper nap volt, a tanulók bizalommal vannak irántam, nem félnek kérdezni, megállítanak a folyosón és beszélgetésre invitálnak. A tanárok is nagyon támogatóak irányomba és szabadkezet adnak a munkámban. Délelőtt az iskolában voltam, délután az Alapítványban, de nem volt órám a gyerekekkel. Amikor találkoztunk beszéltünk egymással, majd visszajöttem a szállásomra. Ma a legjobb rész az volt, hogy azt tapasztalom a tanulók igyekeznek, hogy minél többet beszéljenek hozzám angolul. Nagyon érdeklődőek és kíváncsiak arra, hogy mik a különbségek Brazília és Magyarország között. Ez ébreszt minden nap reggelén vágyat bennem arra, hogy még nagyobb odaadással és mindig új oldalról próbáljak megközelíteni egy-egy témát, hogy ezáltal az itteni szolgálatom a lehető legjobban sikerüljön.
Nyolcadik nap – február 6.Ez Jászberényben az utolsó hétfőm. Már most hiányozik a város és az itteni emberek. Ma reggel tesi órával kezdtem, majd röplabdáztam a fiatalokkal. Örömömre szolgált, hisz a röplabda Brazília második legnépszerűbb labdajátéka. Ennél jobb kezdést el sem tudtam képzelni. Aztán 5 osztályba tartottam előadást. A délelőttöm jólesően zsúfolt volt. Szeretni való, ahogy a tanárok és diákok kölcsönösen tanítják egymást és élvezem, hogy ilyen érdeklődést mutatnak az országom és magyarországi tartózkodásom iránt. Ezután visszamentem a szállásomra és az időt kihasználtam, hogy egy-két brazíliai projektemen dolgozzam. Az estét néptánccal zártam. Brazilként szambát, hip-hop-ot és ehhez hasonlókat nézek, hallgatok. Szóval, amit az este átéltem az valami TELJESEN más volt: csodálatos és király 🙂 Teljesen más stílusú tánc, értékesnek tartom azt az időt, amit velük tölthettem, ahogy nézhettem hogyan is kell ezt jól csinálni. Fantasztikus nap volt, csodás érzés itt lenni! Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Hetedik nap – február 5.Már egy hét eltelt azóta, amióta Magyarországon vagyok. Elhagyni a hazámat nem volt egy egyszerű döntés, hiszen ott maradt a családom, a barátaim, a munkám, rengeteg minden, amit úgy hívhatok „én vagyok, a részem”. Mégis azt mondhatom, hogy Magyarország volt életem eddigi legjobb döntése. Ki kellett lépnem a komfortzónámból, itt minden más – és minden nap tanulok valami újat. Itt minden embernek egyedülálló értéke van. Nem győzöm elmondani minden alkalommal, hogy milyen hálás vagyok ezért a tapasztalásért. A Csányi Alapítvány nagyszerű pozitív hatással bír, nap-nap után érzem és tapasztalom az értékátadást – ez fantasztikus hatással van rám, hiszen magamat is olyan embernek tartom, aki hisz egy szebb jövőben. Büszkeséggel tölt el, hogy a projekt részese lehetek. Ez a napok múlásával egyre inkább sarkall, hogy a maximumot próbáljam kihozni magamból, mert tapasztalom, hogy az Alapítvány egy kivételes ügyet szolgál és ennek én is része lehetek, mindazokkal a mentorokkal, tanárokkal, támogatókkal, akik folyamatosan a kiválóságra törekszenek. Ha hazatérek Brazíliába, el fogom mondani mindenkinek, akinek csak tudom, hogy el kell ide jönniük, hogy részük legyen ebben a csodában… hozzá kell tenniük a maguk részét, hogy folytatódjon ez a pozitív hatás. ÉS ez mind egy hét alatt, egyszerűen elképesztő! Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Hatodik nap – február 4.Ma korán kellett felkelnem, mert busszal Budapestre indultunk a többiekkel. A délelőttöm és a délutánom nagy részét csányis fiatalokkal töltöttem, akik itt tanulnak az egyetemen. Ezután a várost indultam felfedezni és csak ámulni tudtam, mert ez a város csodálatos. A braziloknak ez az időjárás és hőmérséklet még mindig hidegnek mondható, de nekem már ez is megfelel. Minden nap egyre többet tanulok és értek meg Magyarországról és vissza akarok menni a gyerekekhez, hogy elmeséljem nekik mindazt a tapasztalatot, amit eddig szereztem és megosszam azokat az érdekességeket, amikkel találkoztam. Csodálatos napom volt! Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Ötödik nap – február 3.A reggelt 12 éves gyerekekkel töltöttem, akikkel az általános iskolában egy Focikupán vettem részt. A foci volt az összekötő kapocs köztünk. Az első játékban csak pár percet játszottunk, aztán olyan jó volt megtapasztalni, hogy megnyíltak és próbáltak velem angolul beszélni. Aztán az iskolában két fantasztikus angol órán vettem részt a 18 és 19 éves korosztállyal. Ennek a korosztálynak teljesen más kérdései, aggodalmai és nézetei vannak a világról. A délután folyamán két órát töltöttem a Csányi Alapítvány falai között a gyerekekkel, nagyon szuper volt és lenyűgöző. Kivételes gyerekek tanulnak itt és végtelen udvariasak. Ráadásul mindenki élvezte és részt akart venni a foglalkozáson, olyan csodás érzéssel töltött el mindez. Lassan kezdek hozzászokni az új életemhez, örömmel mondhatom eddig csupa jó dologban volt részem. Egyre motiváltabb vagyok, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Negyedik nap – január 2.
Ma egy kellemes napot töltöttem Guival, a brazil önkéntessel. A napot cukrászdában kezdtük, ahol Gui kipróbálhatta a habos islert, ami igazán elnyerte a tetszését. Utána elmentünk sétálni Jászberény központjában, sétáltunk a befagyott Zagyva partján is. Majd elkísértem Guit a gimnáziumba, ahol prezentációt tartott önmagáról és az országáról. Ellátogattunk a Jász Múzeumba, ahol a Jászság szimbólumát őrzik. Ott nemcsak Gui hallott a mi történelmünkről, hanem én is az övéről. Aztán kellemesen megebédeltünk, közben kitárgyaltuk a brazil és magyar konyhát. A napot pedig bowlinggal zártuk, a frissen kialakult barátság érdekében pedig döntetlen eredményben egyeztünk meg. A nap folyamán kellemesen beszélgettünk: meséltünk magunkról; megvitattuk országaink és hagyományaink közötti különbséget, megosztottuk élményeinket utazásinkkal kapcsolatban. Kovács Viktória, II. éves hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Jászság 3-as csoport
A mai napom máshogy telt, mint az eddigiek. Reggel találkoztam Viktóriával, aki az új magyar barátommal, aztán tettünk egy sétát Jászberényben. Ezt nagyon élveztem, mivel ezelőtt nem volt lehetőségem körbe sétálni és jobban megismerni a várost. Ezután elmentem a gimnáziumba egyeztetni a további menetrendet. Ma csak egy órám volt a gimnáziumban, ezen meséltem magamról és az országomról a diákoknak. Aztán, elmentünk Viktóriával ebédelni, majd bowlingozni. Nagyon élveztem ezt a napot, mert lehetőségem volt megismerni egy elragadó személyt, sokat segített nekem a kétségeimmel kapcsolatban és megismerni a város sajátosságait. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Harmadik nap – január 1.Reggel testnevelés órával kezdtem, és most először mindent megtudtam figyelni és követni tudtam mindazt a sok dolgot, amit a gyerekek csinálnak. A második tesi óra előtt fociztam velük ez kiváló kapcsolatfelvételnek bizonyult. A délelőtt végen egy igen aranyos dolog történt. Gyerekek jöttek oda hozzám és félénken kérdezték, hogy készíthetnének e velem egy selfit – ez nagy örömmel töltött el. Délután aztán az Alapítványban folytattam. Először volt órám a 11-13 évesekkel. Szeretni valóak egytől egyig! Először egy ismerkedős játékot játszottunk, aztán bemutattam nekik az országomat, majd egy Brazíliáról szóló quiz-t oldottunk meg. Hogy mi volt a napban a legjobb? Azt hiszem, amit az egyik kisgyerek fogalmazott meg a következő szavakkal: “Soha nem foglak elfelejteni”. Büszkeséggel tölt el, ha arra gondolok milyen feladatot és szolgálatot végzek itt. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Második nap – január 31.Odakint reggel hét óra volt és irtózatos hideg. Bármerre amerre néztem mindent fehér puha hótakaró takart, csodás volt ennek az élménynek a részese lenni. Aztán elmentünk a nap folyamán korcsolyázni, iszonyatos esetlen voltam a jégen – ez az első alkalom, hogy kipróbáltam. Nap-nap után valami olyanban van részem, amiben Brazíliában soha azelőtt. fantasztikus élmény volt és már most alig várom, hogy mikor mehetek ismét – egy biztos a korcsolya tudományomon sokat kell még csiszolnom. Ezt követte három angol óra, ahol már sokkal magabiztosabban vettem az akadályokat, hiszen az este folyamán elkészítettem a bemutatkozó prezentációmat. Jó volt fontosnak érezni magamat és a tinik is igazi érdeklődést mutattak a felvetett téma iránt. Ma sikerült új sim kártya tulajdonos lettem, egy mentor kolléga koordinálásával. Annyira örülök neki, így vére tudok beszélni az otthoniakkal! A délutánt egy angol órával zártam és nekiálltam elkészíteni ezt követően a holnapi prezentációmat. Izgalmas élmény volt a nyelvóra, mert én is számos olyan szóval gyarapodtam, amelyeket korábban nem is ismertem. Számos élményben volt részem, de semmi nem múlhatta felül a korcsolyázást! Nagyon jól eső érzés volt valami számomra teljesen újat csinálni. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Első nap – január 30.Miután megérkeztem elkezdődhetett a kaland. Fáradt voltam, mert hosszú utat tettem meg, de motiváltnak éreztem részt venni minden feladatban, hiszen az Alapítvány engem talált a legmegfelelőbb önkéntesnek a jelentkezők közül (mindenki végtelen odaszánással dolgozik és segítenek abban, hogy otthon érezzem magma). Hétfő reggel testnevelés órán vettem részt, teljesen más volt, mint a tesi órák Brazíliában. Itt rengeteg gyakorlat, csapat és csoport játék volt, amíg Brazíliában mi csak focizunk. Eztán következett az első angol órám – írtóra izgultam, de tényleg! A laptopom tönkrement az utam során, sajnos azon tároltam a prezentációimat, így kénytelen voltam improvizálni … Az itteni tinik nagyon udvariasak és aktívak voltak és ettől a feszültségem egyszerre elszállt és magabiztos lettem. A délután többi részét pihenéssel és vásárlással töltöttem beszerezve azokat az alapvető dolgokat, amiket nem hoztam magammal. Kiválóak az itteni mentorok! Este igazán fáradtan tértem nyugovóra azzal a jóleső érzéssel, hogy bár hosszú út áll mögöttem, de minden cseppjét megérte, mert nemcsak diákokkal találkozhattam, hanem időt tölthettem azokkal a csodás emberek, akik támogatnak és biztatnak a mindennapokban. Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Január 29-én este érkezett meg Jászberénybe Guilherme Borges AIESEC önkéntes Brazíliából. Nagy hideg és hatalmas fehérség várta őt nálunk. A havas táj mesésen hatott rá, a hideget nem szereti. Január 30-án hétfőn már reggel 7:30-kor a Lehel Vezér Gimnáziumban kezdett testnevelés órával, majd délelőtt angol órákon vett részt. Délután bent volt nálunk a Közösségi Házba, itt mi is ismerkedtünk vele. Mesélt magáról, az országáról, mi pedig egyeztettük vele a programjait, megbeszéltük, hogy majd megmutatjuk neki a várost. Itt lesz velünk két hétig, szeretnénk vele minél többet beszélgetni angolul. Ez most igazán jó gyakorlás úgy is a nyelvvizsgára készülünk. Horváth Anna, Bolyós Roland Jászság 1.
Az érkezés előtt – Ma a kora esti órában érkezik Guillherem Borges, aki Brazíliából látogat hozzánk, hogy hat hetes itt tatrtózkódása allat erősítse az Alapítványunk csapatát. Az első állomás Jászberény lesz.
„Nagy várakozással tekintek a hat hét elé, mert kivételes lehetőségnek tartom. Minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy viszonozzam. Megtisztelő, hogy a Csányi Alapítvány elfogadott és részese lehetek a munkájuknak, hacsak erre a rövid időre is!” Guillherme, AIESEC önkéntes Brazíliából
Itt olvashatjátok bemutatkozó sorait