Agrármérnök lettem

Amikor 2010-ben felvételt nyertem a Csányi Alapítványba, egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Az új közösségben hamar új barátokra leltem, emellett a későbbiekben új érdeklődési körökre is szert tehettem. Ha bármikor nehézséggel kellett szembenéznem, vagy ha döntési helyzet előtt álltam, mindig számíthattam mentoromra, illetve csoporttársaimra. Az évek folyamán egy jó és motivált közösség alakult ki, amely hozzájárult a folyamatos előrehaladásomhoz, mind a tanulás, mind a
kutatás terén egyaránt.  Nem csak az iskolai tanulmányaimban segített az Alapítvány – annál sokkal többet adott.
Az új csoport beválogatását követő években én is rengeteget tanultam, fejlődtem a Természetbúvár Klubokon, Fotós foglalkozásokon és a Kutató Napokon. Ezen lehetőségek is hozzájárultak ahhoz, hogy sikeresen államvizsgázhattam, és így február 10-én átvehetem a mezőgazdasági mérnöki diplomámat.

Köszönöm mentoromnak a folyamatos útmutatást, és  az Alapítványnak az elmúlt évek motiváló és építő jellegű munkáját!

Turuczki Szabolcs

szegedi 2-es csoport

When I gained admission to the Csányi Foundation, a whole new world opened up in front of me. In this new community I quickly made new friends, while in a few years’ time I had the chance to indulge in new hobbies as well. Whenever I had to face hardships, or if I had reached a crucial decision, I could always rely on my mentor and my groupmates, too. Throughout the years, a well strong and motivated team has been forged, which heavily contributed to my improvement both in terms of studying and research. Not only in my studies did the Foundation provide me help with – it gave a lot more than that.

In the years following the admission of the new junior group, I learned and improved a lot thanks to the classes of the Science Club and the Photography Club, and the Research Days. All these opportunities were important milestones on my path to obtaining my bachelor degree in Agricultural Engineering.

I would like to say thank you to my mentor for helping me constantly tirelessly, as well as to the Foundation for the generous support.

Szabolcs Turuczki

Group 2 of Szeged

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…