Adventre hangolódva

Ma különleges karácsonyi napot tartottunk csoportunkkal a jászberényi Közösségi Házban, tele próbákkal és kreatív programokkal. A nap első felében mentorunk vezetésével mézeskalácsot sütöttünk és kreatív foglalkozásokra került sor.

             

A kreatív foglalkozás keretében közösen készítettünk ünnepi díszeket és apró ajándékokat, miközben jókedv és nevetés töltötte be a termet.  A karácsonyi műsorunkra készültünk: a kisebb és nagyobb csoportok szorgalmasan gyakorolták dalaikat, verseiket és táncunkat.

A nap végén a kisebb csoport bemutatta, mit tanultak, és bár van még csiszolnivaló, már most lenyűgöző volt az összhang és a lelkesedés. Egy lépéssel közelebb kerültünk az ünnep varázsához és izgatottan várjuk, hogy műsorunkkal örömet szerezhessünk másoknak! (Burkus Lili Boglárka, Jászság 4-es csoport)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Egy újabb mérföldkő – Diplomás lettem!

Fontos pillanathoz érkezett az életem, lediplomáztam. Sikeresen végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának…

Egészségtudatosság Szegeden

„A gyerekek már hétfőn reggel korán érkeztek a Közösségi Házba a tábor…

Geoinformatikus mesterdiplomát szereztem

"Az idei tanévem eredményesen zárult, hiszen július 5-én vehettem át a geoinformatikus…

Diplomát szereztem

"Július 5-én végre beérett az eddigi kemény munkám gyümölcse ugyanis átvehettem ünnepélyes…

Egészségtábor Mohácson

"A mai napon megkezdődött a 3-as csoport Egészségtábora. A tábor célja, hogy…

Diplomát szereztem!

"Az ELTE Társadalomtudományi karán Humánökológia mesterdiplomát szereztem idén nyáron. A tanulmányaimat 2021-ben…

Matehetsz-MTA – Pályázati felhívás

Pályázati Ösztöndíj-felhívás tudományos pályára készülő, rászoruló tehetséges fiatalok támogatására A Magyar Tehetségsegítő…

Barangolás Délvidéken

Menetrend szerint érkeztünk meg vasárnap Délvidékre. A határon átkelve elsőnek Szabadkán álltunk…

ICDL tábor Mohácson

Nagy lelkesedéssel kezdte meg egyhetes ICDL táborát a Mohács 1-es csoport. Idéna…

Erdélyi Történelem és Honismereti Tábor

Július 12-én ismét egy közös élményekkel teli hét kezdődött el a Jászság…