Adventi Nap Szegeden

A szegedi csoportoknak két napon át tartott az Adventi készülődés és az ünnepség (december 5-6). Szombaton a kicsik egész napos programon vettek részt, amíg a nagyok sütöttek, vasárnap pedig a két középiskolás csoport és családtagjaik ünnepeltek.

A szegedi 3-as csoport december 5-én tartotta egész napos adventi napját. Reggel a Közösségi Házban gyülekeztünk majd a tízórai után elsétáltunk a műjégpályára, amiről kiderült, hogy nincs is olyan messze. A másfél órás korcsolyázás után visszasétáltunk a Közösségi Ház közeli étterembe egy finom ebédre. A kora délután kis pihenéssel folytatódott, majd amíg a szülőket vártuk, belevetettük magunkat a karácsonyfadíszek készítésébe és persze a fociba.  Mire elérkezett a délután öt óra, rendbe tettük a földszinti termet, előkészítettük a nasit, amiket később kiegészítettünk a szülők sütijeivel. Az adventi napon megismertük a nyári táborok rendjét és a 2016-os év első félévének fontosabb állomásait (ECDL vizsga, 11. Életút Nap). A nap legjobb része az ajándékosztás volt, de azok közül is az évkönyv, melyben visszaköszöntek az év legjobb pillanatai. Köszönjük az Alapítványnak az ajándékokat és az emlékeket!
Szegedi 3-as csoport

A Szegedi 1-es csoport tagjai és a családtagok vasárnap délután (december 6.) érkeztek a Közösségi Házba. Különleges teák, és egyéb finomságok kóstolgatása közben felelevenítettük az éves élményinket képekben és beszélgettünk a következő év közös programjairól is. Az adventi koszorú második gyertyájának ünnepélyes meggyújtása után mindenki már alig várta, hogy az idei évkönyvbe belelapozhasson. Az évkönyvért, a naptárért és a karácsonyi csomagokért hálás köszönet az Alapítványnak! Boldog ünnepeket kívánunk! Szeged 1-es csoport

A szegedi 2-es csoport adventi ünnepsége is vasárnap délután (december 6.) volt a Közösségi Ház nagy foglalkoztatójában. Az ünnepségen az elmúlt egy év élményeinek legszebb pillanatait elevenítettük fel zenés fotóvetítéssel. A csomagok átvétele, az alapítványi évkönyv és naptár megtekintése után a természetfotós diákjaink fotóválogatása került kivetítésre.

A fényképes portfólió bemutatása után nagy meglepetésben volt része a természetjáró csapatnak, a csoport nevében Luca, Anna, Nóra és Szabi vették át Erika néni ajándékát két új tükörreflexes fényképezőgépet és a makró- és természetfotózáshoz használható objektívokat. A jövő évtől így még nagyobb lendülettel, és a legmodernebb technikai háttérrel tudunk indulni pályázatokon a természetet fotózva. Köszönjük szépen Erika néninek a  nagylelkű ajándékot, az Alapítványnak pedig hálásak vagyunk a 2015. évi minden élményéért és a lehetőségekért! Szeged 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…