A szabadság vándorai, láblógatósan
Minden évben tartunk tanévzáró partit, idén csoportunk a tanévet mentorunknál, Sasánál Somogysárdon zárta. Kedd reggel indultunk az Alapítvány épülete elől, gyors kiérést követően nekiálltunk közösen megfőzni az ebédet. El is fogyasztottuk az általunk készített bolognai spagettit. Majd kő-papír-ollóval döntöttük el kik mosogatnak: a fiúk vagy a lányok – vesztettünk.
Délután a csapat kártyázással, társasjátékkal töltötte az időt a helyi horgásztónál, kényelmesen az árnyékba heveredve. Áron pedig örömmel tanította az érdeklődőket a horgászat rejtelmeire. A fiúk nagy örömmel dobták be a horgászbotot. Persze mindenki türelemmel várta a nagy fogást 🙂 Arra is volt idő és lehetőség, hogy Sasával a tóhoz közeli levendulamezőn levendulát szedjünk páran. Én nagyon szerettem, amikor a tónál leültünk, beszélgettünk és játszottunk.
Este kicsit a helytörténeté volt a főszerep. Vonzó és hangzatos nevű a Betyár Csárdát a néztük meg a somogysárdi központban. A nemrég felújított műemlékvédelem alatt álló épületben a tárlatvezetőnk Varga Máté volt. Máté a tőle megszokott alapossággal mesélt nekünk arról, hogy mit tekinthetünk hitelesnek történelmi – régészeti szempontból. Az épületet körbejártuk kívülről és belülről is, megtudtuk a közel 250 éves csárda történetét. Hallottunk a tulajdonosokról, és arról is, hogy miért nevezték „Betyár Csárdának” – ami tulajdonképpen csak egy valószínűleg elég jó reklámfogás volt abban az időben, a vendégek csábítása érdekében. Írásos, hiteles dokumentum jelenleg nem áll a történészek rendelkezésére arra vonatkozóan, hogy a híres somogyi betyárok ebben az épületben megfordultak volna. (ellenben a szomszédfalu Nyíres kocsmájában). De Máté szerint a helybeliek mégis életben tartják a legendát, fontos az itteni közösségnek. A betyárok azért nem a bűnöző jó fiúk voltak, és nem is csak a Robin Hood-ok….a katonaság vagy más kötelezettség elől elbújó, menekülő, gyakran rablásokból élő emberek voltak ők. Máté elmondta azt is, hogy régen a Betyár helyett a Somssich kocsma volt az elnevezés, s a helyiségekben anno milyen lehetett a berendezés. Mert sajnos a régi ajtókon és gerendázaton kívül semmi nem maradt. A legizgalmasabb nekem azok a legendák voltak, amelyek a földalatti titkos és rejtélyes alagutakról, pincerendszerről szóltak, azokról, amelyek még feltárásra várnak. A tárlatvezetése után örömmel köszöntöttük Mátét, részben az érdekes bemutatásért részben pedig, hogy sikerült bejutnia a Szegedi Tudományegyetem doktori iskolájába.
Nekem az este volt a legizgalmasabb. Somssich-kastély területére bagolyhuhogást hallgatni. A korom sötét – és ettől titokzatos is meg félelmetes is egyszerre – kastélyparkban próbáltunk a lehető legcsendesebben közlekedni és figyelni az éjszakai madárhangokra. És hallottuk is! Noha nem minden hangot tudtunk beazonosítani, ezért hangfelvételt csináltunk a telefonokkal, majd kiderítendő, mit is hallunk pontosan. De mindenképpen felemelő érzés volt ilyen közelről hallgatni (remélhetőleg tényleg) a baglyok „énekét”. Este vagy inkább már az éjszaka a nagy séta után már elfogyott az erőnk a filmnézésre, erre és a nagy sakk partikra a másnap délelőtt szolgált Mindannyian nagyon élveztünk ezt a két napot, mert érdekes programok voltak, és együtt voltunk, és jó volt együtt lennünk. Játszani, beszélgetni, programok is voltak, de nem kellett rohannunk.
Hazafelé abban maradtunk, hogy a tanévnyitó partinkat a Balcsi partján tartjuk, fürdőzéssel, társasozással és persze Áron kedvéért is horgászat sem maradhat el. Fekete Lilla és Sárközi Eszter
