A mi Házunk – elkészültünk!

„Megint összegyűltünk, hiszen ház projektünk kivitelezési szakaszának harmadik, egyben utolsó fázisához érkeztünk el. Már harmadik alkalommal építjük a maketteket, nagyon jól haladunk. Oda kell figyelni, mert ez egy nagyon aprólékos, igényes munka. Csapatokra oszlottunk, így sokkal egyszerűbb volt a részleteket kidolgozni. Az én csoportom az udvar és a játszótér készítésével foglalkozott: építettünk többek között hintát, focipályát, és tavat. Számomra jó érzés, amikor egy nagy makett egyik eleme elkészül, hiszen nagyon sok munka van benne. ” Sipos Levente Örs, Kaposvár 4-es csoport

 

„A mai szombaton azért érkeztünk a Közösségi Házba, hogy befejezzük a makettet. A mi csoportunkban a jövőbeli közösségi teret terveztük meg makett formájában. Rengeteg ötletünk volt, mindenki tett hozzá valamit, így először a fejünkben, majd a valóságban is összeállt az általunk elképzelt új hely. A csoporttársaimmal nagyon jól éreztük magunkat a nagy munka közben, sokat nevettünk.” Tallián Róbert, Kaposvár 4-es csoport

„Mi egy társasjátékot csináltunk a lányokkal, melynek az „Építsd a házad!” nevet adtuk.  A társasjátéknak az alapját már előző alkalommal elkészítettük cipősdobozból, illetve elkészültek a társasjátékhoz a kártyák és a játékszabály is. Ezen a szombaton lefestettünk az alapját, megcsináltuk a játékbábukat, a különböző mezőkhöz az építkezés jellemző fázisaihoz kapcsolódó anyagokat, tárgyakat ragasztottunk és végül a dobozt kívülről befedtük színespapírral. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt látni, hogy közösen mit tudtunk alkotni.” Bodor Eszter, Kaposvár 4-es csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Idegennyelvi fejlesztő hétvége Pécsett

Mozgalmas és élményekkel teli idegennyelvi fejlesztő hétvégén vettek részt a májusi idegnnyelvi…

Újabb tavaszi Szülők Akadémiája Szegeden

A Szülők Akadémiája következő állomásaként, az SZ1-es csoport támogatottjai és  a szűlök…

Csühögővel csöszörögtünk a Zselicben

Az elmúlt időszakban kétszer mosta el az eső Túraklubunk kirándulásait, most dacolva…

Érdekképviseleti Fórum Mohácson

A Mohácsi Közösségi Ház szülői és fiataljai Érdekképviseleti Fórumot tartottak, amelyen az…

Portfólióvédés 2026

Az eseményről készült tudósítás itt található   Elérkezett a Portfólióvédések ideje, amely…

A Rákóczi-szabadságharc a numizmatika tükrében

Szabó Ernő történelem-és állampolgári ismeretek szakos tanárként mentorálja a numizmatikát, mint a…

Az útrakelőknek…

Hát útra kelnek... Hogy máshol bontogassák szárnyaikat. Olyan vidékre, ahol megélhetik a…

Figyelem! Bemutatjuk A jövő városát!

Április végén szülői értekezletet tartottunk, amelyre összes támogatott családunkat vártuk a közösségi…

Életút Fesztivál 2026

2026. április 23., Sportnap:  Idén is elindult az immár hagyományosnak számító Életút…

Tehetségnap Pécsett

Április 21-én, kedden délután különleges eseménynek adott otthont a Pécsi Közösségi Ház:…