Nyílt hét

Február 21-én folytatódott a nyílt hét a Jászsági Közösségi Házban.

„Nyílt napon jártunk szülő társaimmal a felsőfokú angol nyelvvizsgára készülő gyerekeinknél. Az óra pörgős volt, a tanár úr írt, kérdezett, a gyerekeink gyorsan válaszoltak. Ebből is látszik milyen nagy a szókincsük, milyen sokat fejlődtek. Nagy segítség ez nekik és nekünk szülőknek is, hogy az Alapítvány mindent megtesz, hogy a gyerekeinket támogassák a nyelvvizsgához vezető úton is! Nagyon köszönjük Szabó András tanár úrnak a lelkiismeretes felkészítést!” Vigné Kocza Éva szülő

A Jászberényi Közösségi Házban február 20-án délután kezdődött el a nyílt hét egy matematika órával. „A gyerekek kicsit izgatottabbak voltak, mint egyébként, mert a szülők is jelen voltak. A középiskola 9. osztályában már sokkal magasabbak a követelmények, mint az általános iskolákban így bőven voltak most is kérdések az iskolai feladatokkal kapcsolatosan. Az óra végén a szülők személyesen is beszélgethettek a tanár úrral. Az órán a gyerekek sokat kérdeztek. Különböző iskolákba járnak, máshol tartanak a tananyaggal is, ezért nagyon sokféle feladatokkal foglalkoztak. A tanár úr nagyon segítőkész, és minden feladatot le ellenőrzött a gyerekekkel együtt.” Kántorné Csikós Katalin szülő.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…