Versenyeredményeim
Pászti Alex vagyok, a Szeged 3-as csoport tagja. A Csányi Alapítványba 2019-ben nyertem felvételt és azóta is lelkes tagja vagyok a csoportnak. A beválogatásom óta olyan közösségnek lehetek tagja, amit nem sokan mondhatnak el magukról. A szegedi csoportban az egyetemisták, a középiskolások és a csoporttársaim is olyan légkört tudnak kialakítani, ami miatt szeretek idejárni. A társaim nagyon fontosak lettek számomra, hiszen új embereket, barátokat kaptam, különösen, amikor mindenkinek otthon kellett maradni hónapokig, akkor volt ennek kiemelkedő jelentősége. A fejlesztőfoglalkozások, a projektek, a változatos programok és főleg a táborok mind olyan pluszt adnak, amit az iskolában nem kap meg mindenki maradéktalanul. Emellett sok támogatást is kaptam, amelyek közül a legfontosabb nekem az úszás támogatása. Kiskorom óta versenyszerűen úszok, a mindennapjaim része az úszás. Az Alapítvány minden hónapban segít, hogy az eredményeim jók, jobbak és a legjobbak legyenek. Minden számban szoktam indulni, pille-, vegyes-, mell-, gyors- és hátúszás rövid és hosszútávon, egyéniben és csapatban is, de a legjobb eredményeket hosszútávon szoktam elérni, abból is a gyorsúszás a kedvencem. A legbüszkébb is az ebben a számban elért eredményeimre vagyok. Az Aréna-Hód faktor Kupán 1500 méter gyorsan 1. helyet szereztem, a IX. Naturtex Kupán szintén 1500 méter gyorsban lettem első, a VIII. Gyarmati Kupán 1500 méteren 4. helyre tudtam beúszni. A Hód Fürdő szintfelmérőn 400 méter gyorson és vegyesen is megszereztem az első helyet. Ezeken túl még nagyon sok megmérettetésen vettem részt, mint a 40. Aranyfüst úszóversenyen gyorsúszás, vegyes-, pille- és mellúszás kategóriában, a Cikluszáró Nemzetközi Úszóversenyen vegyes-, mell- és gyorsúszásban, a Delfin, Cápa Gyermek Regionális bajnokságon gyors-, mell-, pille- és vegyesúszásban, a Hosszútávúszó Országos Bajnokságon gyorsúszásban, az I. NICS Kupán vegyes-, pille- és gyorsúszásban, a Tavaszzáró Nemzetközi Versenyen hát-, vegyes- és gyorsúszásban. Szinte minden hónapra jutott valamilyen megmérettetés, de szívesen veszek részt mindegyiken, különösen úgy, hogy tudom, hogy egy ilyen támogató hátteret tudhatok magam mögött.
Köszönöm szépen az Alapítványnak az eddigi támogatást.