Harmadik lett a Jász-Stones csapat!

Harmadik lett a Jász-Stones csapat!

Minden évben megszervezik a FIRST LEGO LEAGUE globális robotikai versenysorozatot, amelyen 110 országban 800 ezer fiatal vesz részt. A FIRST LEGO league a világ legnagyobb robotikai közössége: ahol 9-16 éves fiatalok játékos módon ismerkedhetnek meg a robotikával, az úgynevezett STEM tudományokkal és fejleszthetik problémamegoldó, csapatmunka és prezentációs készségeit.

2025-ben a versenysorozat magyarországi döntőjét Zalaegerszegen tartják meg a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban. Az ország legjobb 16 robotprogramozó csapata méri össze tudását, ahol rengeteg LEGO aktivitással és robotikai foglalkozásokkal is várják a látogatókat és versenyzőket. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere ezekkel a szavakkal nyitotta meg a First LEGO League Nemzeti Döntőjét, majd Gudra Gábriel, a főszponzor Bosch felsővezetői szakmai asszisztense, Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Molnár József, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület képviseletében köszöntötték a versenyzőket.

A verseny nagyon összetett közös munkát igényelt, a csapatoknak először a saját standjukat kellett berendezniük, hogy az idelátogatók, minél több információhoz jussanak a csapatról és az innovációs munkájukról. Eközben elkezdődtek a LEGO robot próbafutamok, ahol tesztelhették még párszor a robotot, hogy minden a megírt program alapján fusson. Minden csapatnak egy meghatározott időpontban az adott zsűrinek kellett bemutatni, 5-5 percben prezentálni, a közel féléves munkájukat: innováció / az idei adott témában: Az óceánok és tengerek/ és a LEGO robot design témakörökben, kiemelten fontos ezek implementációjának a bemutatása is. A LEGO futamon 3 alkalommal mérik élesben a maximális tudását a robotnak. Mindezek mellett, a csapatok kommunikációját és együttműködését is figyelik. Ezek összesített eredménye alapján hirdetik ki a végeredményt.

A Jász-Stones csapat összesített eredménye: 3.hely!

A FIRST LEGO League Zalaegerszegi Döntőjében 4 csapat nyert nemzeti kvalifikációt, így Houstonban, a Világfesztiválon a Töviscsapat-X (Töviscsapat Robotics Club), Görögországban az S-TEAM (Miskolci Egyetem (University of Miskolc), Földes Ferenc Gimnázium), Dél-Afrikában a Jász-Stones (Csányi Alapítvány a Gyermekekért Jászberény), Ausztráliában pedig a Fabton (Fabton Csíkszereda) csapata képviselheti majd országunkat.

A Bosch Magyarország támogatásának köszönhetően ráadásul 3 csapat ösztöndíjban részesült, amit a bemutatott innovációs projektjük megvalósítására fordíthatnak. A nyertesek: Töviscsapat-X (Töviscsapat Robotics Club) 500.000 Ft, Fabton (Fabton Csíkszereda) 300.000 Ft, Jász-Stones (Csányi Alapítvány a Gyermekekért Jászberény) 250.000 Ft.

A Jász-Stones csapat A legjobb innováció díj kategóriában: 3. helyezést ért el: A búvárszemüvegen keresztül a kék birodalom című interaktív társasjáték, mely hasznos és érdekes információk birtokába jutnak a játékosok az óceánok élővilágával kapcsolatban. A Játék során a korallzátonyok megmentésére hívják fel a diákok figyelmét. Hatalmas közös munkát végeztek a gyerekek, eközben rengeteget tanultak ők maguk is. A csapat remekül összekovácsolódott, az idősebb diákok egyre több feladatba vonják be a fiatalabb társaikat. A legjobb csapat szellem 3. helyezett díja is a közös munkájuk gyümölcse.

A legjobb LEGO robot konstrukció kategóriában is 3.helyezést ért el a csapat, mely azt mutatja, hogy fiataljaink nagyon sokat fejlődtek idén a robot tervezésben, építésben és annak programozásában, ami ebben az évadban már a Python programban folyt.

Köszönjük a felkészítést és a segítséget az Atlas Rise Kft-nek, a Kids 4 the oceans-nak, Faragó Attila, önkéntes fejlesztőnek és Zeke Lajos felkészítőnek a Csányi Alapítvány önkénteseinek és mentorainak, kis-mentorainknak és segítő diáktársainknak!

Köszönjük a Csányi Alapítvány támogatását!

Gratulálunk a Jász-Stones csapatnak! Hajrá!

Baráth Zoltán, Jászság 1-es csoport

Kaptás Márk Máté, Jászság 1-es csoport

Bali János, Jászság 2-es csoport

Bugyi Bendegúz Ödön, Jászság 2-es csoport

Kecskés Dóra, Jászság 2-es csoport

Baranyi Ferenc, Jászság 2-es csoport

Kovács Zsolt, Jászság 4-es csoport

Sas Maja Anna, Jászság 4-es csoport

Horváth Ferenc kis-mentor

Szücs Márk kis-mentor

Zeke Lajos fejlesztő

Oláh-Berecz Tamás mentor

Nagy Ildikó mentor

Fotók a Galériában láthatók!