Megjelent a 32. Jászsági Évkönyv

Megjelent a 32. Jászsági Évkönyv

2024. 12. 05-én Jászberényben a Szent Erzsébet Kórház ebédlője adott otthont a Jászsági Évkönyv 2024-es, 32. számának könyvbemutatójának. Ebben az évben az Alapítvány Jászberényi Közösségi Háza is öt témában érintett volt a kötetben.

Csörgő Terézia nyugalmazott gimnáziumi tanárnő, az Alapítvány jászberényi Közösségi Házának önkéntese Sinka Istvánné gombgyűjteményét mutatta be ebben az évben. A kézirat aktualitását pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy „Gombos Rozi gombgyűjteménye” a 150 éves Jász- Múzeumban kapott most teret kiállításra.

Illés Anita, a Szent Erzsébet Kórház mentálhigiénés szakembere interjút készített Kovács Ágnessel, a Csányi Alapítvány pszichológusával. A Jászsági évkönyv idei új rovata a „Pszichológusok a Jászságban” címet kapta, amelyben természetesen Kovács Ági is helyet kapott, aki arról mesélt, igenis van kiút a hátrányos helyzetből.

A Jászság 3-as csoport támogatottja, Víg Dávid A grúz és oszét filmművészet történetéről készített egy fordítást, azzal a céllal, hogy ezt a témát is közelebb tudja hozni az olvasóközönség számára.

    

A kötet idei legfiatalabb szerzője Kaptás Márk Máté, a Jászság 1-es csoport tagja volt, akinek először volt lehetősége publikálni az Évkönyvbe. Márk írása a „Kitekintés” rovatban kapott helyet, ugyanis a jászok kalandját Sydneyben mutatta be. Írásában Márk bemutatta a lego robotika projektcsoport tevékenységét, ismertette az olvasókkal a First Lego League versenyt és a csapat 2023/2024-es tanévben elért eredményeit. A Jász-Stones csapata egészen a nemzetközi döntőig jutott a verseny során, és Sydneyben is megkapták a legjobb innovációért járó I. díjat.

Szerző Dorina mentorunk pedig egy helytörténeti kutatást készített, Jászárokszállás malomiparát mutatta be a középkortól az 1950-es évekig. A települési malomipar a lakosság gabonaőrlése vonatkozásában volt a legfontosabb, viszont a XX. század közepétől a szocialista iparosítás ennek gátat szabott. (Domján Letícia- Jászság 4-es csoport)