Helytörténeti gyűjtemény Jászágón

Helytörténeti gyűjtemény Jászágón

Péntek délután a helytörténeti projekt keretében Jászágóra utaztunk Dorina nénivel. Már az utunk is izgalmas volt, mivel társaim sok érdekességet mondtak el Jászágóval kapcsolatban. Először Burkus Lili mondta el nekünk Jászágó történelmét az ókortól napjainkig, majd Simon Ramóna Macsi Sándor- korábbi iskolaigazgató, pedagógus, helytörténeti kutató- életrajzát mutatta be nekünk. Én korábban még sosem jártam Jászágón, de megnyugtató volt, hogy a csoporttársaim sem jártak még itt, viszont az ismeretterjesztő előadásoknak köszönhetően, már nem volt annyira idegen, amikor megérkeztünk a községbe.

Jászágón Dobosné Tari Mária, nyugalmazott pedagógus, a helytörténeti gyűjtemény felelőse várt minket, aki a délután folyamán az idegenvezetőnk volt. Ő részletesen bemutatta Jászágó múltját, amit az tett kifejezetten izgalmassá, hogy amit elmondott, azt a régészeti leletekkel (vagy azok hiteles másolataival) szemléltette is. Megtudhattuk, hogy Ágó már az ókortól lakott település volt, és a középkorban város volt. Írásos emlékek már a XV. században említik Ágó néven, jászok lakták és neve a későbbiekben sem változott. Marika néni rengeteg ismerettel rendelkezik a településről, amelyeket megosztott velünk. A XVII.-XVIII. századtól megtalálhatók a gyűjteményben jász használati tárgyak, iratmásolatok, térképek, szerszámok és katonai eszközök is.

                                                  

Dobosné Tari Mária is mesélt nekünk Macsi Sándorról, aki 1951-ben került Jászágóra, az iskola igazgatója volt, valamint 1962-től a helyi honismereti szakkör vezetője volt. Ő gyűjtötte össze a mostani gyűjtemény nagy részét, megelőzve ezzel a többi jász települést.

Ezt követően a néprajzi gyűjteménybe is betekintést nyerhettünk. Itt a gyermeknevelés, a család ellátásához szükséges eszközök, a gazdálkodás eszközei, egykori paraszti és polgári viselet ruhadarabjai voltak láthatók. Személy szerint nekem a legjobban a néprajzi tárlatból a különleges csipkézett ruhadarabok és a konyhai eszközök tetszettek a legjobban. Nagyon sok új ismerettel gazdagodtam, és hasznosnak találtam. Igazán köszönjük a lehetőséget, remélem, máskor is ellátogatunk Jászágóra. -Pege Angelika, Jászság 4-es csoport