Autómentes nap Jászberényben

Autómentes nap Jászberényben

Az Európai Mobilitási Hét városi programsorozatának részeként került vasárnap megrendezésre Jászberényben az Autómentes nap. A Jászsági Közösségi Ház mind a négy csoportjából képviseltették magukat a diákok, akik nagy lelkesedéssel önkénteskedtek ezen a napon.

Az olyan nagy intézmények, mint a Vöröskereszt, Rendőrség és a jászberényi intézmények mellett az Alapítvány is bemutatkozhatott és egy standon került bemutatásra a Jász-Stones csapat munkássága, a Lego-robotika és a VUK Innováció. Az érdeklődőknek bemutatót és beszámolót tartottak a fiatalok az ausztráliai sikerekől is.

A Gyerek-sziget stand során az Alapítvány kézműves műhelyében a nemezelést és linómetszés nyomtatásának fázisát próbálhatták ki a kicsik és nagyok egyaránt. A művészeti projekt tagjai közreműködésével nemez karkötőket készíthettek, kerékpáros medállal, ami nagyon népszerű volt a gyerekek körében. A rekord gyorsasággal felhasznált vászontáskákat a már előre kimetszett vidám mintákkal lehetett díszíteni, hengerelni.

A város lakói meglepődtek, milyen motivált és ügyes gyerekekkel találkozhattak az Alapítvány standjainál és sok sok dicsérettel látták el őket és további sok sikert kívántak neki.

Képek  a Galériában láthatók!