New Yorkban jártunk

New Yorkban jártunk

Varga Nadin ismét New Yorkban lépett fel, Barkóczy Zsomborral közösen mutatták be a Török tangó című darabot a IYMC díjátadó gálán, miután Nadin az International Youth Music Competitions (Nemzetközi Ifjúsági Zenei Verseny) versenyen egy abszolút győztes és egy második helyezést nyert darabjaival. A Liszt Institute New York hívta meg őket szeptember 4-re, ahol előadják saját darabjukat.

„Augusztus 29-én indultunk New Yorkba, reményekkel telve. Kipihenve az utazás fáradalmait és az időeltolódás miatti fáradságot 30-án újult erővel kezdtünk neki utunknak, ami először az Empire State Building tetejére vezetett. Ekkor tárult csak szemünk elé ez a hatalmas és csodálatos város. Később több olyan helyre is eljutottunk, amiről eddig csak filmekben, vagy hírekben hallottunk. Voltunk a Dakota háznál, ami mellett volt a Central Park, ahol a teljesen zöld terület mögül hatalmasodtak ki az óriási felhőkarcolók. Egyik este a Times Square-re látogattunk el, ami szintén egy olyan hely, amiről gyermekkorunk óta hallottunk, hihetetlen élmény volt élőben látni azt a sok kijelzőn mozgó plakátot, amik olyan világossá tették az utcát, mintha le sem ment volna a nap. A Brooklyn Bridge sem maradhatott ki a látnivalók közül, amin természetesen végig is sétáltunk, és a Szabadság-szobor szigetén tett séta is hatalmas élmény volt. Már kicsit a zenére hangolódva egyik este a Blue Note Jazz Club-ba látogattunk el egy koncertre, ami zenetörténetileg az egyik legfontosabb jazz club a világon. Szeptember elsején délelőtt pihentünk készülve az első koncertre, majd három órára mentünk a new york-i Magyar Konzulátusra próbálni az esti koncertre, ami a DiMenna Centerben volt az International Youth Music Competition díjátadóján. A koncert osztatlan sikert aratott, úgy éreztük, megérte a kemény munka és nagyon elégedettek voltunk a végeredménnyel. Következő utunk a 9/11 Memorial emlékhelyre vezetett, ahol felmentünk a One World Observatorium tetejére ahonnan ismét lenyűgöző panoráma tárult a szemünk elé. Szeptember negyedikén pedig Nadin szerzői estjén léptünk fel, ami a számunkra már ismerős new york-i Magyar Konzulátuson került megrendezésre. Ez a koncert is nagyon jól sikerült, vegyesen voltak kisfilmzenék vetítve és élő szóló darabok, amiket Nadin zongorázott. Illetve a Török Tangót is előadtuk, amivel a verseny díjátadóján is felléptünk. A sikerek után megkönnyebbülten tértünk vissza a szállásunkra, majd másnap még a Coney Island-re tettünk egy kitérőt az Akváriumba, és utána indultunk is a reptérre, hogy a szerzett sok élménnyel és inspirációval telve térjünk haza. Nagyon szépen köszönjük a new york-i Magyar Konzulátus dolgozóinak a próbalehetőséget és a szerzői est megszervezését, lebonyolítását, és a Csányi Alapítványnak, hogy az utazás megvalósulhatott!

Varga Nadin Mohács 2-es, Barkóczy Zsombor Pécs 2-es csoportok

 

További képek a galériában itt.