Innovációban elsők!
Június utolsó napján a Csányi Alapítvány a Jász-Stones Lego-robot programozással és a VUK innovációval foglalkozó csapataival elindult a First Lego League – Asia Pacific Open Championship (APOC) – A First Lego League ázsiai, Csendes-óceáni nyílt bajnokság Lego-robotika versenyére Sydneybe.
A verseny első napján felállítottuk a saját pavilonunkat, ahol a Jász-Stones csapat útját láthatták az érdeklődők a döntőig vezető úton, és persze a magyar zászlók sem maradhattak el. Ezután következett a nap fő attrakciója, a kultúrest, ahol bemutattuk Magyarországot, a magyar kultúrát és nem utolsó sorban az Alapítványt. Volt tánc, furulyaszó és népviselet, na meg csokiosztás. Hatalmas kavalkád volt a helyszínen, 400-nál is több gyerekkel találkoztunk, hiszen több mint 40 ország 53 csapata vett részt a versenyen. A verseny második napján a Lego-robotika futamok zajlottak, amire szeptember óta készültünk. Eközben az innovációt is volt lehetőségünk bemutatni az érdeklődőknek, amit nagyon sokan ki is próbáltak. Ildi néni a gyerekek segítségével csapatunk kabalaállatát, Vukot, a kis rókát készítette tűnemezelés technikával. Ezen a napon nagy meglepetésünkre Magyarország Külgazdasági és Konzuli Irodájának irodavezetője, vezető konzulja B. Nagy Péter László és munkatársai is meglátogattak bennünket, akik szintén kipróbálták a VUK innovációt és sok sikert kívántak a versenyre. Végül a szervezők cirkuszi showt adtak elő számunkra. Harmadnapon bemutattuk a VUK innovációnkat, ami a Vakok Univerzális Kommunikációjának rövidítése, majd a Lego robot implementációt is ezen a fórumon kellett megmutatnunk. Mindezt 3 különböző angol nyelvű előadással és a végén a zsűri kérdéseire is válaszoltunk. Délután meglátogatott bennünket a Sydney-i Magyar Iskola igazgatója is, Peredi-Blaskó Csilla és családja, akik szintén tesztelték a VUK innovációt és kellemesen beszélgettek velünk. Az utolsó napon az ausztrál Vegemight csapatával közös robot feladatokat oldottunk meg a pályán, ami önálló versenyszámnak minősült. A gyerekek magabiztosan helytállnak a nemzetközi mezőnyben, japán, ausztrál, észt, brazil, német barátságok szövődtek. Végül következett az eredményhirdetés, ahol több kategóriában jutalmazta a zsűri résztvevőket, a Jász-Stones csapata pedig Innováció kategóriában I. Helyezést ért el az 53 csapatos nemzetközi mezőnyből. Ez nagyszerű eredmény és mindannyian rendkívül boldogok vagyunk!” Jász-Stones csapat, Csányi Alapítvány
Képek a Galériában láthatók!