Önkénteskedtem

Önkénteskedtem

Már hetek óta nagy a készülődés az Életút Napi bemutatkozás miatt.A Pécs 2  kicsi csoport a dráma órák keretében egy színdarabbal készül, mely tükrözi az Alapítvány Közösségi Házában folyó drámaórák hangulatát, közösségformáló erejét. Ezen a hétvégén is (március 18.) a gyakorlásé volt a főszerep. Az idő egyre fogy, ezért fontos, hogy a csoport a legjobb formában legyen és élvezetes műsort állítson össze. A csoport egy alapítványi pályázatra is jelentkezett, melyre szintén nagy szorgalommal, alapos munkával készül – sajtszótárat készít. A győztesek látogatást tehetnek egy sajtgyárba!A Pécs 2-es kicsi csoporttal már a nyári táborukban Sarlóspusztán is találkoztam, ahol kis-mentorként töltöttem el velük egy hetet. Mivel a gyerekek gyorsan szívemhez nőttek, idén sem volt kérdés hol töltöm kis-mentorságom. Jelenleg az Életút Napra segítem a csoport felkészülését. Nagyon élvezem a közös munkát, a gyerekek is izgalommal várják a nagy bemutatkozásukat.  A próbákon nagy az összhang a kicsik között, még annak ellenére is, hogy ez az első évük Pécs 2-es csoportként. Biztos vagyok benne, hogy a kitartó munkájuknak köszönhetően színvonalas műsorral fognak április elején a közönség elé állni.Szöllősi Andrea, Pécs 2. csoport, egyetemista