Jól indul az új tanév

Jól indul az új tanév

Már hagyomány, hogy a nyelvi fejlesztők augusztus utolsó szombatján megbeszélésre ülnek össze, hogy az elmúlt év tapasztalatait, sikereit és az előttük álló év tennivalóit átbeszéljék.

Így történt ez ma is, augusztus 29-én. Örömmel köszöntöttük az új kollégákat is, akik a Kaposváron és Mohácson szeptemberben induló német fejlesztő csoportokat fogják vinni. A megbeszélés jó hangulatban telt; hasznos, célravezető és építő viták folytak annak érdekében, hogy az Életút Program nyelvi képzésének finomítását követően, a 2015/16-os tanévben is eredményeket tudjanak felmutatni. Így a változások mentén és az eddigi tapasztalatok alapján módosultak a nyelvi képzés témakörei, az alapítványi nyelvi vizsga írásbeli tesztjei és szóbeli részei. Bízunk abban, hogy a mostani finomhangolás hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek motiváltabban, még könnyebben tudják elsajátítani a tanult nyelvet az adott szinten.

Ezúton kívánunk fiataljainknak, mentorainknak és fejlesztőinknek lendületet és kitartást előttünk álló tanévre.