Az első közös nap

Az első közös nap

Bizonyára valamennyien izgatottan vártuk az első Családi Napot a frissen elindult Jászság 2 csoporttal, vagyis az „új tizenhat”-tal.

A gyerekek már ismerősként köszönthették egymást, nekünk, szülőknek azonban ez volt az első lehetőség, amikor egymás társaságában lehettünk. Fontos, hogy mi is elkezdjünk egy csapattá válni, hogy majd együtt tudjuk a gyerekeket segíteni a következő években. A gyerekek jobb időt már nem is rendelhettek volna. A csendes és szép Ugrin lovasiskola látott minket vendégül, ahol sok kalandban volt részünk. Itt ünnepeltük meg méltó módon az Állatok Világnapját is.

Reggel a gyerekek és a felnőttek külön programokon vettek részt. A szülők együtt keresgélték a jól elrejtett hozzávalókat az ebédhez, amiből később nagyon finom csemege készült. A gyerekek ezalatt „rókavadászatra” indultak. A sikeres vadászatot, azaz a legtöbb papírrókát találó gyerekcsapatot Eszter néni jutalmazta meg, de a többiek sem maradtak vigaszdíj nélkül. Volt lehetőség lovagolni, focizni, tollasozni, sétálni, és még lovas kocsin is utazhattunk. A nagyon ízletes paprikás krumpli után közkívánatra újabb rókavadászatra került sor, amiben már mi – az első körben titkon segítkező – szülők is részt vehettünk. Sor került szavazásra is, mégpedig a desszertverseny nyerteseit illetően: két kategóriában vehettek át praktikus receptgyűjtő könyvecskét az amatőr házi cukrászok: a legfinomabb és a legszebb sütikért jár elismerés. Sokat beszélgettünk, és valóban egy igazi Családi Nap kerekedett.Köszönjük!

Barankai-Erős Katalin, Barankai-Erős Barnabás édesanyja Jászság 2.