Gyerekszemmel

Kulturális program

A történelmi ismereteink bővítésének és a kultúrák megismerésének céljából látogattunk el május 9.-én a Szeged 1 csoport tagjaival Európa egyik legszebb épületébe.

Adománygyűjtés

 

Bankszámlaszám:

11794008-22221111

Feliratkozás hírlevélre

 
 
 

Nagybajom

Nagybajomi Közösségi Ház

Gyerekzsivaj és közel harminc kíváncsi tekintet tölti meg szombatonként a nagybajomi közösségi ház falait.  Kamaszos elevenség és felnőttes érdeklődés jellemzi a huszonkilenc főnyi nagybajomi csapatot, az ötödik és hatodik osztályos kisdiákokból álló csoportokat. Minden héten valami meglepetés várja a tudásra éhes nebulókat. Ha tehetjük, a rendszeres fejlesztő foglakozásokon kívül kirándulni megyünk.

A „kis utazók"

 

kozossegi_haz_nagybajom_01Legutóbb Mesztegnyőn jártunk, ahol a kolostor templom és a faluház megtekintése után kézműves foglalkozáson próbálhatták ki magukat a tanulók. Sokat utazunk a hétköznapokon is, hiszen a gyermekek többsége nem nagybajomi, hanem a város 25-30 kilométeres körzetéből származik. A hét közbeni fejlesztésekre is együtt kelünk útra kilencfős kisbuszainkkal. A kis utazók többsége olyan kicsi zsákfalukból származik ahonnan naponta mindössze csak 1-1 menetrend szerinti járat közlekedik. A halmozottan hátrányos környezetből jövő gyerekek még a mindennapi nehézségek ellenére sincsenek tisztában hátrányos helyzetükkel. Természetes dologként élik meg nehézségeiket, emberfeletti küzdelemmel veszik az akadályokat, amiket az élet nap, mint nap eléjük görget. Nem félnek, mert biztonságban érzik magukat a közösségi ház falai között. Tudják, hogy van kire számítani, tanulják, mi az érték és mi nem az. Kollégáink azon dolgoznak, hogy ebből a pici csapatból közösség formálódjon. Olyan emberek közössége, akik később számíthatnak egymásra, megtanulják tisztelni kozossegi_haz_nagybajom_02társaikat, később kollégáikat. A drámapedagógia és tanulás módszertan foglalkozások sokat segítenek a 14-15 fős csoportok közösséggé formálódásában. A heti angol órák a nagybajomi gyerekek 20-25 százalékának újdonságot jelentenek: ők az alapítvány keretein belül kezdtek angolt tanulni, hiszen vannak olyan kistelepülések, ahol tanár hiányában nincs lehetőség a legnépszerűbb világnyelv megismerésére. Nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvoktatásra, hiszen tudjuk, hogy mindenegyes nyelv ismerete újabb kaput nyit ki gyerekeink számára, elérhetőbbé válik az ezernyi csodát rejtő világ megismerése. Aki az alapítvány által szervezett nyelvi versenyen jól szerepel, tovább utazhat. A Csányi Alapítvány jóvoltából felfedezheti Angliát. Egy- egy külföldi vagy belföldi tematikus tábor nagyon nagy motivációt jelent Belső-Somogy tehetség ígéreteinek ahhoz, hogy leküzdjék a heti rendszerességgel történő rövid utazásaik nehézségeit és töretlen lelkesedéssel vegyenek részt a fejlesztő foglalkozásokon. Kitartást és további sok sikert „kis utazók"!

 

 

Címünk: Csányi Alapítvány, Nagybajom, Iskola köz 15., 7565

Mentoraink: Némethné Bunovácz Szilvia, Hornyák Balázs

 

 

 

« Vissza